Merkérdőjelezhetetlenül méreganyag mentes termékek

MIÉRT volt ez számunkra FONTOS? Mert bizony, amint már tudjuk a 100%-os narancslé sem 100%-os, ahogy az egyéb környezetkímélő, bio és stb. termékek sem olyan mértékben természet barátok ahogy azt állítják, mert a –tól – ig előírt szabályoknak csak az alsó határát igyekeznek megütni, hogy ki tudják elégíteni a piac és saját igényeiket, ÍGY a termék csak pl. 40%-ban 100%-os.

Nem tartalmaznak észterquatot, 1-4 dioxánt, lauril szulfátot, allergén illatanyagokat. Mit okozhatnak ezek az anyagok?

Röviden: allergiát, károsítják a szaporító szerveket, rákot, asztmát.

Az EcoLIFE termékek  visszafogott illattal rendelkeznek, éppen ezért, mert tudjuk, hogy más egyéb termékek, a szóban forgó anyagokat használván, ezt megfűszerezvén egy ERŐS illattal, amely kétségkívül csábító, DE ezeket a hatásokat csakis méreganyagok használatával lehet elérni, majd szaglásunkon keresztül befolyásolni a kedves vásárlókat! Évek múltával elkezdünk viszketni, megkezdődik a „bőrorvosos” végtelen történetünk, mert még ha az ágyikónkba fekszünk, akkor is méregben hempergőzünk! Na, ez az, amit nem szeretnénk már a jövőben!

A személyes kiszállítás célja a személyes kapcsolat kialakítása is!

A kiürült flakonok visszaváltásán túl a célunk, hogy közvetlen, ÉLŐ kapcsolat alakuljon ki értékesítő és felhasználó között! Szeretnénk a termék mögül kibújni, és láthatóvá válni, mert FONTOS számunkra a láthatóság, személyes visszajelzés, közvetlen ügyfélkapcsolat. HISZEN ezek a visszajelzések segítenek majd bennünket az utunkon, fejlődésünkben, hogy a lehető legjobb szolgáltatást tudjuk nyújtani.

HULLADÉKMENTES HÁZTARTÁST MINDENKINEK!

Hogy még ezen túl is enyhítsük a háziasszonyok terheit :), MAGUNKRA vállaltuk az újrahasznosítás folyamatának lebonyolítását! MIÉRT is? És MIT is jelent ez?

Mi is háztartást vezetünk, gyerekeket neveltünk, stb., tehát testközelből ismerjük a tudatos életmód „buktatóit”.

Az elhasznált dobozok, flakonok halmazával megküzdeni otthon, gyereknevelés, takarítás, kertgondozás, házi kedvenceink, egyéb más teendőink mellett, NA, még ez is! Sokszor úgy érezzük, annyi minden hárul ránk, hogy csak óriási erőbedobással tudjuk mindezt megszervezni.

EZÉRT mi úgy gondoltuk, az újabb megrendelések kiszállítása alkalmával begyűjtjük a felhasznált flakonokat, és átadjuk a feltöltötteket, majd a gyártóval együtt újrahasznosíttatjuk.

ÍGY MINDENKINEK könnyebb és kényelmesebb!

Lépések a hulladékmentes és egészséges háztartás felé:

  • KIPRÓBÁLJA az 1 literes kiszerelésű termékeinket, ill. próbacsomagunkat
  • Ha elnyerte tetszését, megrendeli az utántöltő kiszereléseket
  • Kivisszük ÖNNEK a teli flakont és a kiürültet pedig elhozzuk, majd újratöltetjük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Používame cookies, aby vám poskytla najlepší online zážitok. Dohodnutím súhlasíte s použitím cookies v súlade s cookies.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Nastavenie Sukromia

When you visit any web site, it may store or retrieve information on your browser, mostly in the form of cookies. Control your personal Cookie Services here.

These cookies are necessary for the website to function and cannot be switched off in our systems.

In order to use this website we use the following technically required cookies
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Decline all Services
Accept all Services
10% KUPONKÓD?!
Regisztrálj most és 10%-os kuponkód a következő vásárlásra a tiéd!
    KÉREM A KUPONKÓDOT!
    Elfogadom a adatkezelési tájékoztató feltételeit